Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - Az angyal

Fülszöveg:

Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. 

Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.

Véleményem:

Cassandra-tól már olvastam a Végzet Ereklyéit, ami igazi kultusszá vált a tinédzserek körében. Sorozatot és filmet is forgattak a siker szériából, így nem volt meglepő, mikor a kezembe vettem eme trilógiájának első részét is.

 A Viktoriánus korban mindig is sokat gyönyörködtem, és ez egy plusz extra volt, ami miatt megszerettem az első részt. Aki olvasta a Végzet Ereklyéit, annak az tűnhet fel, hogy szinte vérbeli mása, csak más szereplőkkel. Én is úgy gondolom, hogy a szereplők közt jó sok hasonmás volt, kezdve Will-el és Tessa-val. Ők teljes mértékben Jace és Clary múltbéli énjei voltak. Will egy nagyképű egoista, aki még is csak meg tudja melengetni a lány szívét. (Érzem, hogy valami gubanc lesz vele kapcsolatban…) Tessa pedig hajthatatlan abban, hogy mindenkit meg kell menteni, és együtt kell működni, mert másképp nem élheti túl. Teljes mértékben üldözi a halált, csak úgy rohan utána! Jem karaktere igazi egyéniség volt, egyszerűen imádtam azt az embert! (Nem elég, hogy Sanghajból jött, de még hegedülni is tud!) A Menedéken is voltak jó arcok, akik jól kitöltötték a teret és önfeláldozásukkal nagyot nőttek a szememben.

Cass’ mint mindig, most is pontos tájleírásokat, pontos részletezéseket adott a kezünkbe, hogy valóságszerűen el tudjuk képzelni azt a világot. A hangulat is tisztára elvarázsolt. Mindvégig érdekelt, mi történt Will-el a múltban, ki is valójában Tessa és a „Magiszter”, és a végkimenetel is! Olyan kis csavarokat rakott bele Cassandra, hogy a végén teljes mértékben leesett az állam! Szörnyülködtem és csodáltam is a megoldásait, de ő valahogy mindig meg tud lepni.

Összességében én jó pár szereplőt megkedveltem, és nagyon nem szeretném, ha történne velük valami. Mivel ez egy spoiler mentes ajánló, ezért többet nem mondok. Tessék elolvasni és gyönyörködni az Árnyvadászok világában!

Susannah Cahalan: Lángoló agy – Egy hónapig őrült voltam

Fülszöveg:

Tudományos thriller valódi, élő szereplőkkel.

Lebilincselő visszaemlékezés a New York Post fiatal újságírójának tollából,
aki ritka és ijesztő betegséggel vívott csatát.

Susannah Cahalan egy napon furcsa kórteremben ébredt – az ágyhoz szíjazva, felügyelet alatt, mozgásra és beszédre képtelenül. Az egyhónapos kórházi tartózkodása alatt készült kartonjai pszichózisról, agresszióról és veszélyes instabilitásról tanúskodnak. Pedig néhány hete még egészséges, élettel teli huszonnégyéves volt, élete első komoly kapcsolatában, felfelé ívelő karrierrel.

Susannah lenyűgöző könyve tulajdonképpen egy krónika, mely megvilágítja a betegség kifürkészhetetlen ösvényeit, és megismerteti azt a szerencsés felfedezést, ami végül megmentette az életét.

Véleményem:

Susannah egy tehetséges újságíró, aki egyik napról a másikra kezdte elveszíteni józan gondolkodását. Regénye arról számol be, milyen megrázkódtatásokon kellett átesni a gyógyulása érdekében. NMDA-receptoros autoimmun agyvelőgyulladásban szenvedett, és kíméletlenül beszélt saját betegségéről. Habár részletes pontossággal leírt mindent, kicsit tudományosan is, a vége felé már jól elnyújtotta a felépülése időszakát.

Megrázó mű, és ezen belül ráébreszti az embereket arra, hogy milyen gyerek cipőben jár még az orvoslás. Hány betegséget nem fedeztek még fel, és hány olyan ember van, akik nem tudják finanszírozni, vagy nem tudnak eljutni a kórházba! Az írónő azonban egy kezdő lökést adott minden olyan betegnek, akik nem mertek lépni a javulásuk érdekében. Sokan keresték fel őt, aki az őt kezelt orvost ajánlotta a ritka agyvelőgyulladás meggyógyítása érdekében.

Tizenhat éves kor felett ajánlanám, hiszen ez nem valami kis „szerelmi románc”, amit bármikor felcsaphatunk, és jókat szórakozhatunk rajta. Én is éjszakákba menőleg olvastam, mert annyira érdekelt és lekötött. Susannah-tól most olvastam először, de nem utoljára. Megfogott a gördülékeny írásával és a megmásíthatatlan igazságról.

Egyéb: A könyvből elméletileg készülni fog egy film, Chole Moretz főszereplésével, amit Charlize Theron vállalt el. Én már nagyon várom! J

Lesley Downer - Az utolsó ágyas

Fülszöveg:

Hogyan lehet szerelmes az ember, amikor annak a társadalomnak, amelyben él, még szava sincs erre az érzésre? Az utolsó ágyas egy történelmi tényeken alapuló szerelmi regény, a tizenkilencedik századi Japán krónikája, amikor a távol-keleti szigetország a modern világba belépve maga mögé utasítja a középkori hagyományokat. Egy sógun, egy hercegnő, valamint a női palotában élő háromezer asszony története, akiknek a polgárháború végén búcsút kellett inteniük korábbi életmódjuknak. 

Japán, 1865. Edo városában a női palota olyan, akár egy tündöklő hárem; tele intrikákkal, erotikus rivalizálással. Háromezer nő, s csak egyetlen férfi, az ifjú sógun. A palota ura Szacsit, egy tizenöt éves leányt választja ágyasául. LyLz ország azonban változik, nyugatról fekete füstöt okádó hajók érkeznek… A külföldiek mindenre képesek, hogy megszerezzék maguknak a fennhatóságot Japán fölött. Kitör a polgárháború… Szacsi megpróbálja elterelni az ellenség figyelmét az úrnőjéről, ám kis híján az életével fizet bátorságáért. Végül egy lázadó harcos menti meg őt, s ekkor Szacsi szívében addig ismeretlen érzések ébrednek, ám ebben a különleges világban nincs helye a személyes érzéseknek. Mielőtt azonban Szacsi egyáltalán álmodozni merészelhetne a közös életükről, még a saját, titkokkal terhes múltjával és származásával is szembe kell néznie…

Véleményem:

Még jó, hogy a könyvtárból kölcsönöztem ki ezt a könyvet, mert amúgy nem hiszem, hogy pénzt adtam volna rá. Hogy miért? 

Kezdjük ott, hogy a fülszövege igazán csábító, és tényleg az ember talán meg is kívánja a mesét, amit rejthet, de miután a végére értem, örültem, hogy elolvastam. A történet elején "Szacsit" (a nevekre még visszatérek) egy vidéken nevelkedett szamuráj leszármazottjaként említi az írónő. Majd a hercegnő, egy falun átvonulás során, kiszemeli őt a tömegből, amit eddig még értek. Még a sógunnal való, irracionális szerelme is érdekelt! De ami utána jött! Oké, most erős spoiler részek jönnek, szóval akinek szándékában áll elolvasni,... ne tegye, az pörgesse le a bejegyzést. 

Kezdem ott, hogy a sógun ágyasává teszi. Mennyi időre is? Egy éjszakára. Aztán az alig tizenéves fiút elszólítja a kötelessége, de addig Szacsi rá sem hederít. Azt hiszi terhes egy alkalomtól, de nem történt semmi. Nem is akar maradni a gazdagságban, sokkal inkább emlegeti azt, hogy visszamenne a szüleihez. BUT! Miután meghallja a sógun szerencsétlen halálát, nyomban előveszi a szomorú arcát, és siratja,... talán együttérzésből. Mert hogy szerelemből biztos nem, az száz százalék. (Ki lenne az a hülye, aki egy éjszakás kaland után beleszeret a másik félbe? Úgy, hogy szinte alig tud róla valamit? Őrültség lenne...) Ezt a jó kis felütést egy baromi unalmas, vontatott rész követte, ahol szegény írónő már nem is tudott miről írni jókedvében. Kitért az öltözködésre, szokásokra, a háremen belüli civakodásra, a polgár háborúra, és még sorolhatnám. Ez még így nem is tűnik olyan vészesnek, ahogy leírtam, de ahogy ez a történet haladt! Maga volt a forró vízből való hideg zuhany! A palotát megtámadják a déliek, és a kimenekülés a palotából olyan kalandokat hozott magával, mint; új szerelmek, új helyek megismerése, Szacsi szülei meglátogatása, barátok szerzése, félés az új dolgoktól, és a többi.

A szereplőkön belül voltak olyanok, akiknek nem lehetett érteni a reakcióját. Egy rész elolvasása után azt kérdeztem magamban, hogy vajon miért viselkedett így? Igen, Fuyu-ról beszéltem. Egy hevesebb vérmérsékletű lányról, aki valószínűleg féltékeny volt főszereplőnkre, ezért verte fejbe a fapapucsával. De a történet vége felé pedig segített neki. Még is mi okból? Ha eddig utálta, akkor most miért nem tette? Az egyetlen olyan személy, akivel én szimpatizáltam, az Taki volt. Mindenhez passzolt a megjegyzése, és hű volt az űrnőjéhez. Ennyi elég volt, hogy elnyerje a szimpátiámat. Spoiler vége

Szacsi. Ez...ez...!! Utána néztem az írónő önéletrajzának, és ott azt írták, hogy sokat foglalatoskodott a keleti kultúrával, és hogy csak olyan könyvei voltak otthon, de... ha már egy hiteles dolgot akarunk átadni a másiknak, nem elég csak a harcokról, és az öltözködésről beszélni. A neveknek is fontos jelentésük van, főleg azoknál a népeknél! És ez, hogy... csan - mi ez?! Na mindegy is. Ezeknél a könyveknél szerintem csak a nevekre vagyok nagyon allergiás, de nincs mit tenni. Nem én írom, hanem az okosabbak.

Külön pozitívuma a könyvnek, hogy az örömlányokat és a gésákat külön említi. Hiszen sokan összetévesztik a két foglalkozást, és ez a gésákra sértő! Fontos még megjegyeznem azt is, hogy az elején való bukdácsolások meghozzák a kívánt hatást a végére. Nagyszerű csattanóval zárul, nem teljesen happy end, de még is hagy bennünk nyomot.

Nem egy vörös pöttyös könyv, de az események még így is meg vannak benne. Kicsit elnyújtottan, de ott vannak. Merem ajánlani a keleti kultúrát érdeklődőknek, Japán fanoknak. 4/5 pontot érdemel. 

Chris Bradford - A harcos útja

Fülszöveg:

Jack Fletcher hajótörést szenvedett a 17. században Japán partjainál, amikor szeretett apját és a hajó legénységét kegyetlen kalóznindzsák lemészárolták. 

Miután a legendás kardforgató, Maszamotó Takesi oltalmába veszi, Jack előtt egyetlen járható út marad: a Busidó, avagy a Harcos Útja… 

Ám a szamurájjá válás rögös útját a túlélésért folytatott harc szegélyezi. Noha barátja, Akikó mindvégig mellette áll, Jacket lépten-nyomon megtámadják és csúfolják társai. 

Mindezek ellenére vajon sikerül-e bátor szívvel és magasba emelt karddal szembenéznie halálos vetélytársával?

Véleményem:

Talán ez az első olyan könyv, amit az Ulpius háztól olvasok, és azt kell hogy mondjam, az író elnyerte a tetszésemet, pedig róla is most hallottam először. Na de lássuk magát a szereplőket és a történetet!

Borító: Észre vettem, hogy a borítót mostanság nem igen pontozom, pedig azért nagy szerepe van egy könyv "megismerésében", hogy felkeltse az olvasó érdeklődését. Gyakran több minden múlik ezen, mint azt hinnénk. És szerintem ez az ezüstös ragyogás a szamurájjal együtt jó kis kompozíció. Szerintem a piros sugár a lemenő napot, illetve Japán zászlóját is akarta ábrázolni. Ötletes! 

Szereplők: Egy szóval tudnám szinte mindegyik szereplőt jellemezni. Volt karakterfejlődés, így nem panaszkodhatunk arra, hogy az első részekben megismert szereplők egyhangúak, és mindig ugyanazt az arcukat mutatják. Jack-nél például az volt a fejlődés, amikor apját megtámadták, és ő nem tudott rajta segíteni. Félt, és tehetetlennek érezte magát, azonban mikor befogadták, és szamurájként kezdték nevelni, sokkal bátrabb és kitartóbb lett. Jamamotó szintén valahogy így. Ő Jack "féltestvére" volt, hiszen főszereplőnket örökbe fogadta egy szamuráj, Maszamotó, akinek is a fia volt Jamamotó. Eleinte rideg és távolságtartó (ami érthető ilyen helyzetben) Jack-el, míg egy nap elkezdenek a bokkennel edzeni, és Jack megmenti az életét. (2x is) Innen (is) egy érzelmi fejlődést láthatunk, ahogy a két testvér megpróbálja tisztelni és értékelni egymást. A történet is erre épült.

Történet: Az egyedi megfogalmazás mellett, jó kis leírások tarkították az eseményeket. Nem volt az a benyomás, hogy már megint egy olyan Japánt utánzó regény, ahol szerelem, gyász, és gyilkolás van. Akadt itt is halál, de ezt kompenzálta az, hogy itt nem a szerelemre koncentráltak első sorban. (azért valljuk be, elég sok könyvben van szerelmi szál, ami nélkül nem tudna továbbhaladni a történet...) Az író azt próbálta közölni, hogy ha hétszer esünk is el, nyolcszor is fel tudunk állni. Nagy bölcsességeket és igazságokat közölt, ami nem volt eltúlozva. Tipikusan az a japán ember szájából való mondat. És oda illett! Illetve a sztereotípiák is megjelentek Japánnal kapcsolatban. (cseresznyefa, teák, szaké, ninja, szamuráj, és a többi és a többi) De egyáltalán nem rossz hangvételben írtam. Sajnáltam, hogy vége lett, mert szívesen olvasgattam volna még, de a jó hír az, hogy nemsokára jön a második rész, amit már nagyon várok!

Ajánlás: Fiúknak és lányoknak egyaránt ajánlatos betekintést nyernie eme könyvbe, hiszen ha fiú vagy, kedvelni fogod a harcos jeleneteket, ha pedig lány vagy, akkor bepillantást nyerhetsz egy régi keleti kultúra világába, persze csak részben. 

A könyv nálam egyébként 5/5 pontot kapott, mert egyszerűen imádtam! Chris Bradford f** yeah!

David Levithan - Nap nap után

Fülszöveg:

„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t.

Vélemény:

Egyszer biztosan mindenkiben megfogalmazódott az, hogy más életét élje. Valljuk be, azért ez nem kivitelezhető, de mostani könyvünk főszereplőjének, A-nak ez mindennapossá vált. Lássuk először a szereplőket!

„A”; mert az igazi nevét nem tudjuk, és mert ő is így mutatkozik be nekünk. A mi kis szereplőnk identitása egyik napról a másikra változik, külsőleg persze, de ha ő fiúnak vallja magát, akkor nem visszakozik attól, hogy másnap lány lesz?! - Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, majd utána gyorsan el is vetettem, mert ha már több éve ennek van kitéve, akkor valószínű, hogy már hozzászokott az ilyen helyzetekhez, illetve a gyors döntéshozatalokra is. „Írói” szemmel mondanám, hogy egy fiú karaktert nehézkes hitelesen visszaadni, A-nál nem igazán volt érezhető, bármilyen visszafogott és művelt is volt. Szimpátiát ért el vele, semmi többet.

Rhiannon; bármennyire utálja is ő a nevét, szerintem csodás! Nekem nagyon tetszik a leírt külsejével együtt. Szerintem egész normális karaktert játszott, bár nem nőtt a szívemhez. A párkapcsolatába azért beleszólnék! (ha-ha-ha) Ha érzékelte (már így a végére), hogy valami nincs rendben Justin, a barátja, és ő közte, miért ragaszkodott annyira hozzá?! Mintha egy halottal próbált volna meg együtt lenni, és ez annyira leszívta a hozzá fűzött reményeimet, hogy hagytam, hadd bontakozzon ki, engem nem érdekel.

Nathan; a kis „ördög vadász” Tudhattam volna, hogy a történetben ilyen is elő fog fordulni, de hogy valaki ennyire fanatikus legyen és ezért még egy oldalt is nyisson, az azért már elég durva. Megértem az ő helyzetét, a bizonytalanságát, mert hát emberek vagyunk, és az új dolgoktól, a természetfeletti dolgoktól tartunk, hiszen csekély információt birtokolunk. És attól tartok, ennek a Poole tiszteletesnek még fontos szerepe lesz a továbbiakban…

A rövid szereplő gárda „kritizálása” után áttérnék magára a cselekményre, ami helyenként volt megrázó és szívszorító! Kezdjük ott, hogy a könyv nem szólt másról, csak az élet nagy problémáiról. Ami alatt azt értem, hogy: öngyilkosság, meleg párok, családtagok elvesztése, elhízottak lenézése, drogosok és még sorolhatnám. Mindenki találkozott már ehhez hasonló esettel, és a legtöbben vagy próbálnak nekik segíteni vagy pedig elfordulnak tőlük, amit igen rosszul tesznek! A könyv szerzője, David is próbálta hárítani a túlzott negatív nyomást, hogy a főszereplőkkel segített a kölcsön vett testeknek (személyeknek). Az öngyilkosságot megkísérlő lányt megszólaltatták, hogy ossza meg a problémáját, ne pedig elbújjon előle. A „mindenkit lenéző lányt-t” nem hagyta megszólalni, nehogy megbántson valakit. A drogos résznél pedig lehet, hogy falazott az „ál” fiútestvérének, azonban elmondta neki, hogy azért ez nem szép dolog, és akárhogy is lesz, ő mellette áll. Így próbálta az író kompenzálni a dolgokat, ami szerintem ügyes húzás volt, és mindeközben jól összeboronálta a szereplőinket.

Egyéni véleményem róla, hogy nem lett ez olyan borzasztóan rossz könyv, bár lett volna rajta még mit csiszolni. (Ugye bár, semmi és senki sem tökéletes!) És hogy kiknek ajánlanám? Nos, talán azoknak, akik úgy hiszik, az élet egy mézes-mázos cukorka (ugye nincs köztetek ilyen?:D), és rájöjjenek arra, hogyha van olyan, aki segítségre szorul, annak segítsünk, és ne hagyjuk magára! Mert az ember nem oldhat meg mindent önmaga!

Mai molyos idézetemet pedig megosztom veletek, hiszen részint kapcsolódik a történethez is.;)

"Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni."

George Orwell

George Orwell (eredeti neve: Eric Arthur Blair) (Motihari, India, 1903. június 25. –London, 1950. január 21.) angol író, kritikus, újságíró.

[...] Orwell 1938-ban TBC-s lett. 1941-től a BBC-nél dolgozott és a második világháború idején a Home Guardban (honvédelmi polgári testület) teljesített szolgálatot. 1943-44-ben írta meg a Szovjetunió és a kommunista ideológia maró szatíráját nyújtó Állatfarmot, mely a háború idején – mivel a Szovjetunió Nagy-Britannia szövetségese volt – nem jelenhetett meg. Felesége halála után a skót partok közelében levő Jura szigetén telepedett le. Itt írta meg híres regényét, az 1984-et, amelyben egy civilizációt leigázó, fokozatosan bürokratizálódó, végletesen totalitárius rendszer képét vetítette elő. A könyvet 1949-ben adták ki.

Orwell alig néhány hónappal élte túl főműve megjelenését: 1950. január 21-én halt meg tüdőbajban.

Cassandra Clare

Cassandra Clare 1973. július 27-én, amerikai szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Teheránban, Iránban. Gyermekkorának nagy részét a világ körbeutazásával töltötte a családjával, így egy hónapig élt apja hátizsákjában, mikor szülei megmászták a Himaláját. Tíz éves kora előtt már Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Svájcban is élt.

Mivel a családja rendkívül sokat költözött, Cassandra a könyvekben talált ismerősökre és mindenhová egy könyvvel a hóna alatt ment. Középiskolai éveit Los Angelesben töltötte, ahol történeteket írt az osztálytársai szórakoztatására, köztük egy epikus novellát "A gyönyörű Cassandra" címmel, mely egy azonos című, rövid Jane Austen történeten alapul (és amely később írói álnevét is inspirálta).